Országos Média Találkozó A XXI. században fontos szerepet játszik a média –a rádió, az újság- a diáktanács életében is. Úgy a diáklapszerkesztők, mint a sulirádiók szerkesztői fontos elemekként szerepelnek a diákéletben. A találkozó célja, hogy az ország minél több diáklap és sulirádió szerkesztője együtt legyen, képzéseken vegyen részt, csoportmunkában és tapasztalatcserében szerezzen élményeket, szakmailag fejlődni tudjon. A rendezvényen sorra kerünelnek szakemberek előadásai, de a résztvevők arra is alkalmat kapnak, hogy együttműködjenek a csoportmunkák során. Márdiáktanácsosként, diáklap vagy diákrádió szerkesztőjeként meg kell tanulniuk a diákoknak, hogyan tudják használni és maguk javára fordítani a média eszközeit. Ebben segít a Média Találkozó, amelyet a MAKOSZ a KOVAKÖ-vel közösen szervez meg, ahol az előadások kis csoportokban lesznek megtartva, különböző témakörökben.
Azokat a középiskolásokat várjuk akik aktívan részt vesznek diáklapok vagy rádiók szerkesztésében, akik meghatározott szerepet töltenek be a csapatban.
A dinamikus képzéshétvége érdekében a résztvevők kiscsoportokban fognak dolgozni ezért a résztvevők különböző kategóriák közül választhatnak, ezek megfelelnek az újság vagy rádió szerkesztőségében betöltött funkciónak. A kategóriák: Újság: szerkesztő, tördelő Rádió: szerkesztő, bemondó, hangtechnikus
Jelentkezés a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
–on : • jelentkezési lap • CV • újság/ rádió bemutató • Jelentkezési határidő: november 2, éjfélig • !!! 1 LAPSZÁM(TELJES ÚJSÁG)/ MŰSOR(CD) POSTÁN VALÓ ELJUTTATÁSA A Sepsiszentgyörgy, Nagy György utca, 4/E/19, Kovászna megye, 520080 CÍMRE Kisgyörgy Réka figyelmébe
A határidő után beérkezett űrlapokat nem vesszük figyelembe. A helyek száma korlátozott, összesen 50 diák vehet részt a találkozón. A résztvevőket a beküldött űrlapok alapján választjuk ki. Csak azok jelentkezzenek akik jelen tudnak lenni a rendezvény kezdetétől a végéig( nov.13,péntek 10:00- nov.15, vasárnap 14:00 óra). Az útiköltséget nem biztosítjuk. • Eredmény: november 3 Jelentkezési űrlap letölthető itt.
|