| Növelné a társadalmi különbségeket a Munkaügyi miniszter nyilatkozata |
| Írta: Makosz Sajtóiroda | |
Növelné a társadalmi különbségeket a Munkaügyi miniszter nyilatkozata
![]() Az elmúlt időszakban nagyobb volt a romániai kormány fluktuációja, mint egy liceum diákságáé. Igy történhet meg az, hogy az aktuális munkaügyi miniszter ugyanazzal a témával rukkol elő, mint a 2 évvel ezelőtti elődje, figyelmen kívül hagyva a diákok határozott véleményét. A tanulóknak egységes és egyenlő társadalmi segélyre van szükségük.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) egyetnemértését fejezi ki Mihai Șeitan, munkaügyi miniszter nyilatkozatával, miszerint a jövőben megkülönböztetett segélyben részesülnének a diákok. Ezt a lépést alapvető emberi és gyermekjogok gátolják, vagyis megvalósítása egyaránt romániai és nemzetközi jogszabályokat sértene. Mint érdekképviseleti és érdekérvédelmi szervezet, társadalmi szerepe a MAKOSZ-nak a diákok jogait védeni, akaratát érvényesíteni és folyamatosan megerősítani azt. Két évvel ezelőtt, a 2oo8-as évet ugyanezzel a témával indították a diákok. A gyerekpénz biztosításáért 15.000 aláírást gyűjtöttek össze és országos japán sztrájkot tartottak napokig. Akkor elmondták szükségük van a folyamatos gyerekpénzre, hisz sok tanulni vágyót támogat. „Gyakorlatilag a társadalmi megkülönböztetésre szoktatna minket diákokat ez az új, lehetséges gyerekpénz-rendszer. Teret szolgálna a diszkrimináció kibontakozásának a diákéletben, az elméleti órákon oktatott diszkrimináció ellenes és egyenlőségre buzdító tananyag elveszítve hatását.„ – véleményezte Győrfi Kinga, a MAKOSZ elnöke. A diákokat is közvetlenül érinti ezáltal a román kormányzati fejetlenség, hisz a nagy tenniakarásban nem stabil, előrelátható és minőségi diáklétet eredményeznek hanem káoszt. Ami negatív hatással van a fiatalok felelősségének kialakulására, hisz az aki bizonytalan rendszerben nő fel, nem vállhat felelős állampolgárrá. A MAKOSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejlődő társadalom eléréséhez szükséges egy hosszú távra tervezett, stabil, megbízható, eredményorientált támogatási és nevelési rendszer kialakítása, és ennek a céltudatos de lépésről lépésre haladó kivitelezése.
|

