Címlap
MAKOSZ
V. Országos Képzéshétvége
2009. október 27. kedd, 15:45

V. Országos Képzéshétvége

2009. November 6-8, Zilah


Az SZMDT- Szilágy Megyei Magyar Diáktanács és a MAKOSZ- Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége 2009. November 6-8 között Országos Képzéshétvégét szervez Zilahon.
A képzés célja, hogy olyan alap információkat adjon át az új diáktanácsosoknak, mely által jobban tudják koordinálni és fejleszteni saját diák szervezetüket.
A képzés olyan témaköröket fog érinteni, amelyek alapvetőek egy szervezet működéséhez, mint például DÖK adminisztráció, pályázatírás, érdekvédelem, külügyi kapcsolatok, stb.
A program során lehetőség lesz nem csak az előadások, de a szabad és csoportos tevékenységek által új ismerősök, partnerek, új ötletek, bevált tapasztalatok megosztására, szerzésére.
Az Országos Képzéshétvége a Communitas Alapítvány támogatásával valósul meg.

Jelentkezési feltételek:

Egy szervezeten belül ajánlott jelentkezési létszám: 3 fő
Jelentkezési lap kitöltése kötelező!
Jelentkezési határidő: 2009. November 3- Kedd, 23 óra
A jelentkezési lapokat a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre kell küldeni.

Jelentkezési lap

Programterv

 
Köszönetnyilvánításban részesültünk
2009. október 11. vasárnap, 10:20

 

 

    Tegnap, vagyis október 9.-én ünnepélyesen is megnyílt a Csíki Székely Múzeum legújabb és legnagyszabásúbb kiállítása, az "Egyiptom művészete a fáraók korában" címmel.
    A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége most is meghívást kapott ezen megnyitóra, ahol a megannyi támogató és nagy befolyású üzletemberek között, a MAKOSZ vezetőségének és minden diáktanácsnak a köszönetét fejezte ki Gyarmati Zsolt a Csíki Székely Múzeum igazgatója, aki egy díszoklevelet nyújtott át, valamint hozzá fűzte, hogy nem sok szervezet képes átfogni az országot kapcsolatrendszerével. Ez is hűen példázza nem mindennapi tevékenységünket, szervezettségünket.
    Igaz, hogy a tárlat a mai naptól már fogadja az érdeklődőket is, de a mi fontos munkánk még nem ért véget.

 
A Makosz tanügyi törvénymódosítási javaslata
2009. augusztus 26. szerda, 11:28

A MAKOSZ javaslataival egészíti ki a közvitára bocsátott tanügyi törvénymódosítást


    A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége ,– továbbiakban MAKOSZ - mint érdekvédelmi és érdekérvényesítési szervezet  javaslataival egészíti ki  Ecaterina Andronescu oktatási miniszterasszony által előterjesztett  tanügyi módosításokat.

    A MAKOSZ az egyeztető fórumán kikérte a tagszervezetei, megyei illetve diáktanács tagjai  véleményét, ezeket figyelembe véve megalkotta törvényjavaslati módosításait.

          A MAKOSZ fontosnak tartja megemlíteni és kérvényezni a Diáktanácsok konzultatív szervként való működését az Oktatási, Kutatási és Innovációs Minisztériummal, és ugyanakkor teljes jogú tagként való elfogadását a Adminisztrációs Tanácsban, véleménye kikérését - intézményen belüli fegyelmi döntésekben, a kötelező tanterven/tananyagon/oktatási időszakon túli oktatási és szabadidős tevékenységekről való határozatokban, a diákok jutalmazásába -  hiszen a diákokat érintő kérdésekben ezen szervezet képviselheti a megfelelőben a diákok érdekeit.

A miniszterasszony által közvitára bocsátott törvénymódosítási javaslat 50. Cikkelyének (25), (26), (27) alpontja magába foglalja az iskolai, megyei és országos diák egyeztető tanácsának létjogosultságát, viszont ezen cikkely nem tesz említést azokról az intézményekről amelyekben a tanítás több nyelven folyik. Ebből a törvénycikkelyből hiányzik a kisebbségi diákokat képviselő érdekvédelmi és érdekérvényesítési szervek megfogalmazása úgy iskolai és megyei, mint országos szinten.

A MAKOSZ ezzen törvénycikkelyre hívja fel a figyelmet, hiszen fontos figyelembe venni a kisebbségi diáktanácsokat amelyek már hazánkban ugyancsak közel 20 éves múltra tekintennek vissza. A kisebbségi középiskolás szervezetek létjogosultsága indokolt, hiszen a diáktanácsoknak egyik feladatuk az iskolai élet megszervezése, amelyet a legmegfelelőbben az ugyanabból a kulturális közegből származó diákképviselő tud megszervezni.

    A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége ezzen javaslatai az együttműködés jegyében elküldi minden parlamenti képviselőnek, oktatási szervezetnek, szakszervezeteknek hiszen a tanügyi módosítások nagymértékben befolyásolhatják az iskolai éveket és a diákszervezetek jövőjét.

  MAKOSZ törvénymódosítási javaslata.


 
Az év Középiskolás programja 2009
2009. július 16. csütörtök, 13:47

 

Az év Középiskolás programja 2009!


Kedves Diáktanácsok!

    Idén első alkalommal a MAKOSZ meghírdeti a Az év programja versenyt. Benevezhet bármilyen iskolai vagy regionális diáktanács, olyan általuk megvalósított programot ami 2009-ben került megrendezésre. A benevezéshez szükségeltetik egy rövid leírás illetve néhány kép a programról. A biztos siker érdekében egyéb látvány elemekkel is megtoldhatjátok a benevezett program bemutatóját (például szórólap, plakát, stb). A program leírásában tüntessétek fel feltétlenül a rendező diáktanács teljes nevét, illetve csatoljátok az e- mailhez  a DT logót is (ha van).

A benevezési határidő 2009 július 21. A versenyben lévő programok anyagai felkerülnek a MAKOSZ weblapjára www.makosz.ro .

Figyelem: Diáktanácsonként több programot is be lehet nevezni.

A programról szóló anyagokat az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre várjuk.

Szavazni július 23 - 26 között lehet   a weboldalon, illetve a Félszigeten  a Civil Falu I-ben a MAKOSZ sátornál kihelyezett urnánál.

Várjuk nevezéseiteket! A nyertes elviheti a Az év programja 2009 kupát!

Nevezzetek, mert megéri, hisz  a nevezés által programjaitok nagyobb ismeretségre tehetnek szert, illetve megmutathatjátok, hogy mire is képesek a diáktanácsok.

Kérdések esetén:
Krippán Kinga 0721425232 / 0755277242
Györfi Kinga 0726770041

 
További cikkeink...
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

Oldal 4 / 11