Címlap
MAKOSZ
14. Országos Irodalmi Kreativitás Verseny
2009. május 20. szerda, 11:31

14. Országos Irodalmi Kreativitás Verseny

 

Május 15-17. között immár 14. alaklommal került megrendezésre az Irodalmi Kreativitás Verseny (IKV) országos döntője Szovátán az MMKD (Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete) , a Makosz (Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) és a Tanügyminiszté rium közös szervezésében.

Az Irodalmi Kreativitás Verseny tavaly óta a Tanügyminiszté rium által elfogadott vetélkedő, azonban mégsem egy megszokott tantárgyverseny, ahol a diákok tananyagbeli tudását teszteljük, hanem egy olyan vetélkedő, amelyen a diákok kreativitását, alkotói készségét igyekszünk lemérni. Ennek megfelelően a feladatlap 9 változatos tételt tartalmaz, amelyből azonban csak kettőt kell kidolgozniuk a résztvevőknek. Idén írhattak verset, mesét, képverset, novellát, újságcikket, drámai jelenetet és regényrészletet, mind megadott téma alapján.

Az IKV másik fontos tulajdonsága, hogy a dolgozatírás nem helyhez kötött. Bárhova mehetnek a papirossal, s ezt az idén sokan ki is használták, legtöbben a patak partján, erdő szélén írták meg a dolgozataikat, melyre több mint négy órájuk volt.

Az országos döntőre 25 iskolából, 12 megyéből 38 tanuló érkezett,és nem egy magas irodalmi szintű mű keletkezett. A 9-10. osztályosok kategóriájának nyertesei:

  • Első: Szekeres Ugron Villő – Maros megye
  • Második: Tőtős Dorottya – Szilágy megye
  • Harmadik: Hegyi Péter – Hargita megye és Csíki Tamás – Arad megye
  • Különdíjasok: Horváth Tünde – Maros megye, Hütter Dóra – Szatmár megye, Balás Blanka – Máramaros megye
  •   Dicséret: Molnár Zsófia – Maros megye, Sándor Béla – Fehér megye, André Ferenc – Hargita megye, Ambrus Melinda – Brassó megye, Bagamári Noémi (érzékiség díj) – Kolozs megye.

A 11-12.-esek között pedig:

  • Első: Kálmán Szabolcs – Hargita megye
  • Második: Pápay Boróka – Bihar megye és Pálffy Zsófia – Maros megye
  • Harmadik: Ghurutan Bura Rozina – Szatmár megye
  • Különdíjas: Búzás Ernő (szövegdíj) – Hargita megye
  • Dicséret: Vincze Tímea – Kolozs megye, Láng Dániel – Maros megye, Szabó Péter Róbert – Maros megye, Vass Ákos – Kovászna megye,  Benczi Melinda – Hargita megye.


Nyulas Dorottya
 
VI. Országos Képzéshétvége
2009. május 04. hétfő, 20:42

IV. Országos Képzéshétvége
2009. május 22-24.
Gyergyószentmiklós

 

    A Hargita Megyei Magyar Diáktanács (HaDiT) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) 2009. május 22-24 között Országos Képzéshétvégét (OKH-t) szervez Gyergyószentmiklóson.
    A Képzés célja, hogy olyan alapfokú tudást adjon az ifjú diákvezetőknek, mely által tudatosan irányíthatják saját közösségük tevékenységeit, és hatékony tagjai lehetnek diákönkormányzatuknak.
    Az OKH tematikailag a diákönkormányzatok, és civil szervezetek meghatározásából indul ki, majd pedig a diákönkormányzatok főbb problémaköreit fogja tárgyalni.
    A program során lehetőség lesz nem csak az előadások, de a szabad és csoportos tevékenységek által új ismerősök, partnerek, új ötletek, bevált tapasztalatok megosztására, szerzésére.
    Az Országos Képzéshétvége a Communitas Alapítvány támogatásával valósul meg.
 
Jelentkezési feltételek:

  • Egy szervezeten belül maximális jelentkezési létszám: 3 fő.
  • Jelentkezési lap kitöltése kötelező.
  • Jelentkezési határidő: 2009. május 15. – Péntek 23. óra.
  • A jelentkezési lapokat a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre kell elküldeni.

A jelentkezési lapot itt tölthetitek le.

A program ideje alatt a szállást és az étkezést a MAKOSZ állja, az útiköltséget a résztvevők.

 

 
Éretségi előtt Angolból nyelvvizsga ?
2009. április 28. kedd, 23:24
    A Kids' English Bt. nyári tábort szervez, nektek, diákoknak. A tábor célja, hogy segítsen neked az angol nyelvvizsgán való eredményes részvételen. A plakátról nagyjából mindent megtudhattok. Amit tudnotok kell még az az, hogy a Románia és Szlovákia területén elő középiskolás diákoknak 2000 Ft kedvezményt biztosítanak a szervezők. Bővebb infókat ide kattintva találtok.

 

 

 
Ablak a jövőbe
2009. április 08. szerda, 21:25

PÁLYAMUNKA PÁLYAMUNKA-FELHÍVÁS KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE

 

ABLAK A JÖVŐRE

 

 

 

A BABESBABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM (BBTE) SZOCIOLÓGIA TANSZÉKÉNEK MAGYAR TAGOZATA

 

pályázatot hirdet középiskolás diákok számára egy esszé megírására a következő témák egyikéről:

1. Képzeld el, hogy holnap reggel szegényen ébrednél! Mit gondolsz, milyen lenne az?

2. Hogyan látod a saját, a településed, az erdélyi magyarság és az ország jövőjét 10 év múlva?

 

A pályamunkákat a fent jelzett egyik témában 2009 május 31.0-éig várjuk az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. elektronikus postacímen.

 

A pályázat célja

 

Erdély, az erdélyi magyarság jelenét és jövőjét számos komoly társadalmi probléma nehezíti, illetve veszélyezteti. Ezek egy része egybeesik az ország, Románia, Európa problémáival, kihívásaival, más problémák pedig sajátosan csak a magyar közösséget érintik. E pályázat kiemelt célja ezen problémák iránti érzékenység kialakítása az erdélyi magyar fiatalok körében.

 

A nyertes pályázók díjazásban részesülnek:

 

1 helyezés: 250 RON, és 100 RON értékű könyvcsomag

2. helyezés: 150 RON, 50 RON értékű könyvcsomag

3. helyezés: 100 RON, 25 RON értékű könyvcsomag

A díjazottak ingyenesen részt vehetnek a BBTE Szociológia Tanszék által az egyetemi hallgatók számára szervezett nyári szakmai terepgyakorlaton (Félsziget Fesztivál kutatás, Bechtel Autópálya terepkutatás stb.)

A nyertes pályázatokat interneten, esetenként nyomtatásban is megjelentetjük.

 

A pályamunka terjedelme, technikai követelmények:

Terjedelem: 6-  6-15 gépelt oldal, Times New Roman, 12-es betűméret, másfeles sorközzel.

A beküldött szöveg elején fel kell tüntetni a pályamunka címét, a pályázó nevét, életkorát, az iskolát és osztályt ahol tanul, email-címét, telefonszámát és postacímét.

A pályamunka értékelési szempontjai:

problémaérzékenység

érvelés koherenciája

empirikus megközelítés

szakszerű tárgyalásmód

A pályázati program támogatója: Max Weber Társadalomkutató Alapítvány, Kolozsvár

További részletek a http://bbteszociologia.ro/ honlapon olvashatók.

 

 

 

 
További cikkeink...
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

Oldal 7 / 11